Szent és profán
Miltiadész az archaikus embereket vizsgálta: az ember a világban két féle képpen létezik. A szent és a profán világban.
Miltiadész (kb. i. e. 550 – Athén, i. e. 489) athéni nemes, politikus, sztratégosz, a marathóni csata győztes parancsnoka, kherszonészoszi türannosz.
Onnan tudjuk, hogy van egy szent világ, hogy állandó megnyilatkozásokkal kapunk tanúbizonyságot róla. Ezeket hierophaniáknak nevezzük. Minden, ami szent egy magasabb rendű erő, amivel az ember sosem rendelkezhet saját akaratából. Mana, egy átlagon felüli erő. Ehhez az erőhöz próbálnak meg az emberek tartozni. Ennek egy emberi igény az okozója. A Maslow piramisban már megismert második lépcső – a biztonságérzet.
Az ember már ókortól érzékelte, hogy a tér számára nem egy. A szakrális ember úgy érzékeli, hogy a tér amiben él az nem egy egész inhomogén és törésekkel van tűzdelve. Ezek a törések pedig a megnyilatkozásokból erednek. A mai kor embere már inkább deszakralizált, vagyis számára az idő és a tér egy egységet alkot. Bár teljes egészében nem tud elvonatkoztatni szakrális igényétől, azonban teljesen más képet alkot a világról. Számára a világ ideje halad megállíthatatlanul előre, a tér amiben pedig mozog anyagokból és energiákból áll.
A szent embere számára a megnyilatkoztatások egy pontot biztosítanak a térben és időben. Tájékozódásuk alapjául szolgálnak, irányt mutatnak és jelet adnak. Mondanivalójuk az időt megkerülve örökérvényű. Ünnepeinkkel próbáljuk ezt a folyamatot életben tartani. Mihelyt ez a pont adott a terünket strukturálni és élhetővé tudjuk teremteni. Legyen az egy megnyilatkozás, vagy akár csak egy vágy a szebb életre. Ezek a támpontok adják meg egyes helyeknek azt a helyet, ahol újra tudják teremteni magukat.
Hiedelmek szerint a világ teremtése minden középpontjában a köldökben kezdődött. Minden, ami felépült az köré épült fel. Joggal gondolják a szent emberei, hogy ehhez az erőhöz kell nekik tartozniuk. Ez az erő hozta őket létre azzal a céllal, hogy itt éljék újra évről évre a világ teremtését.
Ennél a köldöknél a világ három tere találkozik. A három kozmikus szint az ég, a föld és az alvilágba átjárás történhet. Egy nyílás, törés van itt a térben. Minden vallás más helyen tudja magáénak ezt a helyet. Ez az építészetükben is visszaköszön. Ahol egy szent megjelenik Fontos szimbólum még a küszöb, amely elválasztja a szent és a profán teret.
Honnan tudjuk, hogy szent a hely?
- hierophania, jel, megnyilatkozás, létrejön egy szent tér
- rituálé (az isteneik művét idézi fel) – ami által egy emléket állítanak a helynek, ennek több megvalósulása is ismert a korokban és vallásokban
- rend struktúra (rend – káosz) – ennek a megnyilatkoztatásnak a kapcsán
A hagyományos társadalmak „világrendszere”:
- a hierophania, egy hely szenté válik ezzel inhomogén lesz,
- egy törés keletkezik, ami nyílást szimbolizál a kozmosz terei között,
- az éggel való megnyilvánul, de mindegyik AXIS MUNDI,
- a tengely körül épül fel a világunk, a teremtés köldöke köré épül minden, ami élő ebben a világban
Hogy jelenik meg az axis mundi?
- szent hely: Omphalosz (Delphoi) – a világ egyik köldöke,
- az oszlop
- az életfa: Thot, Szesat, Luang prabang, csodaszarvas,
- létra
- a hegy: az éggel érintkező legmagasabb pont, minden vallásnál más hely (Golgota, Fuji, a taoisták szent hegyei, a KÁBA kő
- minden megnyilatkozás központja a szent város, ami köré minden épül (Jeruzsálem)
- a templom: Akropolisz, Salamon király jeruzsálemi temploma
Delphoi régészeti terület és modern város Görögországban. Az archaikus időkben a települést a világ közepének tartották és az Apollón tiszteletére emelt szentély-együttes az ókor legnépszerűbb jóshelye volt. Delphoiban találhatjuk az Omphaloszt – „a világ köldökét” – és a marmariai tholoszt (azt a fényképek százai által híressé vált kis kerek templomot, amelynek funkcióját a mai napig nem sikerült kideríteni).
Thot az egyiptomi mitológiában az írás és a tudományok istene, az írnokok pártfogója. Az orvosok patrónusa is volt, az Ebers-papirusz receptjeit az előszóban neki tulajdonítják. Íbiszként vagy páviánként, néha emberfejjel ábrázolják, kezében papirusszal és írónáddal. Összefüggésbe hozták a Holddal is, talán szent állata, az íbisz horgas, holdsarlóra emlékeztető csőre miatt.
Szesat – A női írnok: az írás, a feljegyzések és nyilvántartások, valamint a tudományok és a matematika istennője, a királyi archívumok, évkönyvek úrnője. A könyvtárak védelmezője, egyik jelzője: „ő, aki legelső a könyvek házában”.
Luang Prabang városa Laosz északi részén, 425 km-re fekszik Vientiántól, a fővárostól. 22 000 lakója van, így az ország negyedik legnagyobb városa, emellett Louangphabang tartomány székhelye is. A város többször volt Laosz fővárosa. 1975-ig itt lakott a királyi család is, volt a kormányülések székhelye is.
A csodaszarvas egy a hun-magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban is ismert mitikus állat. A magyar kutatók keleti és nyugati párhuzamokra egyaránt utalnak a szerteágazó motívumcsaládnál. Feltételezhető, hogy a honfoglaló magyarok magukkal hozták a keleti típusú csodaszarvas mondát, mely később a keresztény Eustachius és Hubertus mondakörrel keveredett. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél és egyes Észak-amerikai indián törzseknél is igen régóta a csillagos ég jelképe.
Az egyik alapvető tulajdonsága a hinni akarás, minden ember hisz valamiben. Teljesen deszakralizált ember nem létezik, mert minden ember hisz legalább abban, hogy nem hisz semmiben. Ez egy örök paradoxon. Nem létezik ellentétje. Csak a nem élő dolgok nem hisznek.
A szent és profán idő: a teremtés ideje, hagyományok útján él napjainkban, a szent ember hisz abban, hogy minden évvel újjászületik. Minden elmúlik, hogy újra megszülessen,
A profán időben nem tudunk megismételni semmit ugyanúgy – kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba. Ellenben a szent idő, önmagát ismétlő, nem megfogható – csak kinyilatkozásaiban újra éled.
Dőlt betű – idézetek a Wikipediából.
